|
Ma reggel leégett házában holtan találta a rendőrség a szomszédomat. Előző nap áthívott egy beszélgetésre. Furcsálltam a dolgot, mert azelőtt ez soha nem beszéltünk. Még a nevét sem tudtam.
A szomszédom egy nagy házban lakott. Hatalmas gondozott parkosított kerttel ,úszómedencével. A ház előtt parkolt Aston Martin Vantage sportkocsija, melyet minden évben újra cserélt. Dolgozni soha senki nem látta. Napközben fogadott barátokat, állandó partikat szervezett. Nagy volt mindig a nyüzsgés a házban. Mindig fiatal csinos barátnőkkel mutatkozott, bár már negyvenes évei közepét taposta. Kérdezte is a feleségem, hogy honnan van ennek az embernek ennyi pénze. Mi nyugodt kis utcánkat dolgos emberek lakják, kispolgári életmóddal. Nem zavarta a környék lakóit a szomszédom, de az utca emberét furdalta a kíváncsiság, hogy miből telik ekkora fényűzésre. Elterjedt a pletyka, hogy valami gazdag amerikai nagybácsitól örökölt pénzt veri el a playboy. Mások azt mondták, hogy egy alvilági bűnöző. Erre semmilyen bizonyíték sem volt, illetve emberünk nem adott okot a gyanakvásra soha. A fickót misztikus köd lengte körül. Senki nem tudta miből él a szomszédom.
Tegnap délután munkából hazafelé menet megpillantom az embert, ahogyan kiszáll a kocsijából. Biccentek felé. Fogadja köszönésem, majd megszólít. Ugye maga lakik a mellettem lévő házban? Igen én. Feleltem. Ha megkérhetem, átjönne egy percre? Szeretnék beszélni önnel. Nagyon meglepődtem. Még a nevét sem tudom és soha egy szót nem váltottunk a köszönésen kívül. Azért, bár furcsállva a dolgot azt feleletem, hogy persze, semmi akadálya. Belépve a házba, kellemes hangulatú nappaliba jutottunk. Itallal kínált, majd bemutatkoztunk egymásnak. John Smith néven mutatkozott be. Hogy ez volt-e a valódi neve nem tudom, de ennek valójában semmi jelentősége nincs. Kérem foglaljon helyet kezdte a beszélgetést. Mindketten leültünk a kényelmes chesterfield kanapéra. Majd megszólalt. Tudja, nekem nincsen senkim. Nincs feleségem, a szüleim gyerekkoromban meghaltak. Él egy nagynéném valahol New Yorkban, de vele nem tartom a kapcsolatot. De hiszen barátnője csak van? Nem nincsen. Sok ismerősöm van, azok a lányok akik megfordulnak a házamban időről időre, pusztán futó kalandok. Barátaim nincsenek. Majd meg fogja érteni, hogy miért�. Maga volt az első ember akivel ma találkoztam, és úgy gondolom, hogy az utolsó is. Szavai nagyon furcsán csengtek fülemben. Ne haragudjon, ezt nem értem! Kérem magyarázza ezt meg nekem. Meg fog érteni mindent. Felelte Smith.
Holnap meg fogok halni. Nagyon meghökkentem szavain. Igyekeztem nyugtatni. Nem látszott betegnek, ha pedig az öngyilkosság gondolata foglalkoztatja, majd esetleg megpróbálok majd la lelkére hatni, gondoltam.
Nincs tovább. Mondta. Mint látja, igen jó módúan élek. Dolgozni engem soha senki nem látott, mégis dúskálok az anyagiakban. Ezt a talányt el kellett ismernem, hogy így van. Kérem én szerencsejátékokból élek. Én egy szerencsejátékos vagyok. Annyi a különbség, hogy én mindig nyerek. Mondta italos poharát ujjai között forgatva, mélabúsan. Nem nagyon hittem neki. Bár őszintének tűnt az arca, mégis a kétkedés megmaradt bennem. Nem lehet, hogy valaki soha ne veszítsen a szerencsejátékon!
Kérem szépen én mindig tudom előre a számokat, amit másnap meg fogok játszani a ruletten.
Hogyan lehetséges ez? Kérdeztem, még a szám is tátva maradt.
Én előre tudok menni az időbe. Már gyerekkoromban megfigyeltem, hogy előre láttam a történéseket. Éjszaka ha lefeküdtem aludni, álmomban megjelentek a következő nap eseményei, tudtam barangolni álmomban és amit láttam az másnap megtörtént. Eleinte elfelejtettem sok mindent, amit megálmodtam. Idővel ez a képességem, hogy emlékezzem az álmomra erősödött. Tizenhat éves koromra már az álmaimra kifogástalanul emlékeztem, ha akartam. Meg tudtam mondani előre, hogy az utcán a néni el fogja ejteni a szatyrát, vagy azt is, hogy hányasra fogok felelni az iskolában. Mindig csak egy napra előre emlékszem. Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogyan tudnám kamatoztatni ezen képességeimet. Akkor ismerkedtem meg a szerencsejátékokkal. Nagyon elbűvölt a kaszinók világa. Imádtam kaszinóba járni, szerettem az ottani csillogást. Magába szippantott a környezet. Idővel arra használtam a képességeimet, hogy álmomban elmenjek a kaszinóba és kifigyeljem a rulett keréken a számokat. Miután felébredtem és gyorsan lejegyeztem a kiforgatott számokat. Gondolhatja, hogy mennyi pénzt lehet így keresni. Nem voltam mohó, óvatosan csináltam. Nehogy feltűnjön. Nem mindig ugyanabba a kaszinóba mentem mindenegyes alkalommal. Sokszor direkt veszítettem is. Általában azért sok pénzzel távoztam, de csak annyira, hogy ne legyen feltűnő a nyeremény. Mint láthatja meglehetősen kényelmes életet tudtam magamnak biztosítani ezzel a képességgel. De most nincs tovább!
Elakadt a lélegzetem. Miből gondolja? Kérdeztem.
Tegnap éjszaka -ugyanúgy mint mindig amikor akartam- lemerültem az álomba. Szerettem volna elmenni a kaszinóba, csakúgy mint bármikor korábban, de csak fekete falakat láttam. Nem lehetett menni sehová. Szinte fuldokolva, verejtékben úszva riadtam fel az álomból. Az órámra néztem és láttam, hogy néhány perccel múlt éjfél. Azóta egy szemhunyást sem aludtam. Igyekeztem, de csak forgolódtam álmatlanul. Már nem ment. Megértettem, hogy nincs tovább. Nem azért mondtam el, mindezt, hogy sajnáljon, hiszen nem is ismer. Nem is kell hogy higgyen nekem. Pusztán szerettem volna valakinek elmondani, hogy nem múljak el ebből a világból nyomtalanul.
Hittem is meg nem is amit hallottam. Nem vigasztaltam Smith-t. Elbúcsúztunk. Én mentem a dolgomra. Aznap sokat gondolkoztam a dolgon, de mire eljött az éjszaka, már el is felejtettem a dolgot.
Másnap reggel tűzoltó szirénázásra riadtam. Láttam, hogy a szomszédom háza lángokban áll. Épp az imént viszik el Smith holttestét. Akkor mindent megértettem. Becsöngetett hozzám egy nyomozó. Kérdezősködött, de mit sem tudtam neki mondani, mint ahogy az utcában senki. Nagyon furcsállta a dolgot, hümmögött egy sort, majd elment. Később értesültem, hogy a rendőrség elektromos rövidzárlatot állapított meg, és bűncselekmény hiányában lezárta az ügyet.
Én mindent tudtam.
|